Nem ezt a cikket szántam mára. Sokkal jobb témát szemeltem ki magamnak 3 napja a gyerekek interneten való védelméről, de már hetek óta érlelődött bennem a gondolat, hogy vajon mit lehetne még tenni, hogy az emberek elolvassák a cikkeket és ne csak követeljenek valamit. Miről is írok itt?
Annak idején azzal a céllal indítottam ezt az oldalt, hogy segítsek eligazodni mindazoknak akik nem jártasak az informatikában. Ez volt a cél 2011. május 11-én is amikor megírtam a “Badoo fiók törlése” cikket amit máig 16315-en olvastak és ebből 66 hozzászólás született. Ezeknek úgy 30-35%-a azonnali törlést kér, közli, hogy nem érdekli a dolog és már van egy párja, fenyegetőzik. Ezt csak a “Twoo fiók törlése” (2012. január 3-án született, azóta 9027-en olvasták) szárnyalja túl ahol 38 hozzászólásból a 80% kéri, hogy most azonnal töröljék a társkeresőből és közlik, hogy szemét egy banda vagyok amiért én kiadtam 3. félnek az adataikat. Igen, én, itt magányosan a mindenkinet oldalon. Volt 1-2 olyan hozzászólás (szerencsére nem sok) amit csak elolvastam de nem tettem közzé mert olyan hangvételű volt (már azon túl, hogy minden 2. szót cenzúráznom kellett volna).
Megfordult tehát a fejemben, hogy vajon milyen a magyar internetező? Hazamegy az iskolából/munkából, bekapcsolja a gépet, megnézi a facebook-profilját, olvas egy kis myvip-et majd felmegy badoo-ra/twoo-ra, látja, hogy van 100 új üzenete ezért gyorsan megkérdezi a google.hu-t, hogy hogyan lehet X-ről törölni (ahol X nem szám hanem szöveg ahonnét adott regisztrációt le lehet mondani). Teljesen jó. De akkor hol siklik ki a vonat?
Lusták lennénk? Eljutunk a szalagcímig és onnét már jöhet is a kommentálás, hiszen már tudunk mindent és tuti jó oldalon vagyunk? Esetemben: nem, a cím nem ad lehetőséget arra, hogy bárki lemondja a fiókját, ahhoz az alatta lévő lépéseket végig kell csinálni.
Nem tudunk olvasni esetleg szöveget értelmezni? Ennyire nem lehet rossz az iskolai rendszerünk!
Ostobák vagyunk? Mindenre rákattintunk ami a képernyőn felvillan? Meg kéne tanulni, hogy az nem minden esetben találó dolog. A next-next-finish helyett ma már át kell nézni, hogy mi az amit elfogadunk és miről is szól a történet, hiszen pont az ilyen típusú emberekre vadásznak a neten. Régen nem tettünk fel 3 féle eszközbárt és állítottuk be kedvenc keresőmotornak az éppen telepített program keresőjét, de egyre inkább terjed ez a tendencia.
Emberek! Kérlek titeket, hogy olvassatok (könyveket is, ne csak az interneten)! Híroldalakon és itt is olvassátok végig a cikket, általában nem sok az egész, ráadásul én próbálok mindenhol képekkel illusztrálni, ahol szükség lehet ilyenre!
A sok negatív hozzászólás között azonban vannak olyanok is, amelyek megköszönik a segítséget, véleményt nyilvánítanak, megosztják, hogy ők miért nem akarnak többé tagok lenni, esetleg további segítséget kérnek. Mint mindig, most sincs tehát minden elveszve.
Végszóként szeretnék mindazoktól elnézést kérni akik végigolvasták e sorokat és sértőnek érezték azokat, de remélem, hogy mocskolódás helyett inkább változni fog a hozzáállásunk és elolvassuk azt, amit elfogadunk egy-egy OK-gombbal.